Tovább a Netlogra

másodperc van hátra
festeszet profiloldala

festeszet

- 66 éves, Budapest, Magyarország
22 rajongók - 1.790 látogatók

Blog / Iparterv - kiállítások, Budapest, 1968-1969

2010. február 8., hétfő 16:46

Egy egész nemzedék névadójává vált az a két kiállítás, melyet az IPARTERV (a hatvanas években a progresszív építészeti tervezés műhelye volt) aulájában rendeztek 1968-ban és 1969-ben. A kiállítások létrejöttében minden bizonnyal szerepet játszottak azok a társadalmi-politikai zavargások, forradalmak, amelyek Európában ekkor történtek: 1968 - a "prágai tavasz" (a szocializmus megformálására tett cseh kísérletet, s annak gyors, katonai úton történő felszámolása) és a párizsi diáklázadás - éve volt. A vizuális művészetben szintén jelentős "forradalmak" történtek, melynek előzményei (absztrakt expresszionizmus, pop art, combine painting, hard edge, hiperrealizmus , konceptuális művészet) már az ötvenes években feltűntek. És az Iparterv- kiállításoknak is voltak előzményei, például a „Zuglói Kör” szűkkörű tárlatai, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának 1966-os kiállítása (külön teremben mutatták be a későbbi Iparterv kiállító művészek közül Bak Imre, Baranyay András, Keserü Ilona, Lakner László, Major János, Molnár Sándor munkáit), 1968 elején a „Régi és új avantgárd” című kiállítás a Vásárhelyi Pál Kollégiumban és pop art kiállítás a Műszaki Egyetem kollégiumában.

1968. december 12-én nyílt az első Iparterv kiállítás, 1969. október 24-én a második. A kiállításokon szereplő, a nemzetközi művészetre és a magyar társadalom jelenségeire reflektáló művek meghökkenést és felháborodást keltettek, s a kiállításokat nagyon gyorsan bezárták. Perneczky Géza néhány évvel ezelőtt a Varsóban rendezett Hungarian Presence című kiállítás katalógusának előszavában erről az időszakról a következőket írta: "Az Iparterv csoport tulajdonképpen soha nem volt zárt alakulat, a kiállításaik mögött sohasem találhattunk semmilyen szervezeti formát vagy akárcsak spontánul összeverődött, de aztán rendszeres kapcsolatot tartó művészkört. Nem volt egységes programjuk sem, és egyetlen fontos kiadványuk, az első kiállításukkal párhuzamosan megjelentetett instant-ofszet füzet is csak egy fűzőgéppel összekapcsolt papírsaláta volt. (...) Hogy mégis ilyen szuggesztív emlékként él bennem az Iparterv csoport elnevezés, az azzal magyarázható, hogy ez a művészgárda volt az első Magyarországon, amelynek végleg sikerült megtörni az adminisztratív művészetirányítás ellenállását, és amely elérte azt is, hogy első kiállításai után egyszer és mindenkorra megváltozzanak a magyar képzőművészeti élet normái. Ez a változás természetesen visszahatott magára a művészcsoportra is, mert az Iparterv csoport megjelölést igen gyorsan egy tágabb fogalom, az Iparterv-generáció váltotta fel".

Az Iparterv kiállításokon Bak Imre festményein és Major János rajzain kívül, Frey Krisztián, Lakner László, Tót Endre, Konkoly Gyula, Keserü Ilona, Nádler István, Hencze Tamás, Baranyai András és Jovánovics György alkotásai szerepeltek.

Frey Krisztián (1929-1997)

Érettségi után több helyre is beadta a felvételi kérelmét, de sehová nem vették fel, mert szülei miatt osztályidegennek számított. A képzőművészeti és művészettörténeti ismeretek megszerzéséhez kezdetben Julius Meier-Gräfe és Lehel Ferenc könyveit olvasta, emellett amerikai képes újságokból rajzolt reggeltől – estig. Az ötvenes évek végén kezdtek baráti kapcsolatai kialakulni festőkkel és más művészekkel. Művei szerepeltek a Zuglói Kör 1966-os újpesti tárlatán, de Molnár Sándor lakásán tartott összejövetelekre csak egy-két alkalommal ment el, mivel azok közé a magányos emberek közé tartozott, akik ugyan szenvednek a magánytól, de csupán néhány ember társaságát tudják hosszabb-rövidebb ideig elviselni. 1963-ban kapott először "nyugati útlevelet”, Stuttgartba utazott, az ottani galériákban látta Robert Rauschenberg műveit, és először találkozott absztrakt expresszionista képekkel is. A hatvanas évékben néhány combine painting jellegű alkotást készített – ezeken a kétdimenziós festményeket szimbólum értékkel bíró tárgyakkal egészítette ki. Később, a gesztusfestészeten alapuló kalligráfiának olyan személyes változatát alakította ki, melyben a szimbólumok absztrakciója és kompozicionális elemként való felhasználásuk a matematika, a zene és a nyelvészeti struktúrák szoros kontextusában történt. Frey 1970 júniusában hagyta el Magyarországot és húsz év után, 1990-ben jött először vissza. A következő néhány évben felváltva élt Zürichben és Budapesten.

Lakner László (1936 -)

Korai „popos” alkotásainak tematikája – eltérően az amerikai pop art-tól - nem elsősorban a populáris témákra, sokkal inkább társadalmi-politikai kérdésekre reflektált. 1974-ben elnyerte a berlini DAAD Künstler programjának ösztöndíját, majd 1976-ban véglegesen letelepedett a Német Szövetségi Köztársaságban. A hetvenes években festményei dokumentarista irányt vettek: a fotó felhasználásával megfestett, felnagyított levelezőlapok, igazolványok, számlák, múzeumi leírókartonok, filmkockák távolságtartó megjelenítése érdekelte. Az írott szó és ennek tárgyi manifesztációja, a könyv, valamiféle mágikus erővel bírt számára: Nem elégedett meg a könyvek megfestésével, hanem számos könyv-objektet, sőt bronzba öntött könyv-tornyot és könyv-baltát is készített. Emellett híres és ismeretlen emberek aláírását, vers- és szótöredékeit is felhasználta kompozícióihoz. A nyolcvanas évek elején, New York-i tartózkodása alatt kezdte el festeni az „Isa pur” képeket az első magyar nyelvemlék, a „Halotti beszéd” archaikus szavainak felhasználásával.

Tót Endre (1937 - )

a hatvanas években Magyarországon újdonságnak számító informel festészettel foglalkozott, majd pop- és minimal artos műveket készített. A hetvenes évektől új médiumok tűntek fel művészetében (távirat, képeslap, újsághirdetés, póló, xerox, írógép, film, plakát, grafiti, transzparens, akciók, művészkönyvek stb.). 1970-1971-ben szakított a festészettel, és a Nothing/Zéro, Rains és Gladness ideák kibontásának szentelte egész későbbi munkásságát. 1978-ban Németországba emigrált, először Berlinbe ment, majd 1980-ban Kölnbe költözött, azóta is ott él. Utcai akciói a műfaj klasszikusaivá váltak, a zéró-kód darabjai diszkréten és különleges hangon szólaltatták meg a semmi ürességét. Az akciókban és mail art darabokban megnyilvánuló humor és irónia kapcsolja őt a Fluxus csoporthoz. A harminc éve Németországban élő művészt 2009-ben Kossuth-díjjal tűntették ki.

Konkoly Gyula (1941 -)

a hatvanas évek elején csatlakozott Csernus Tibor és Lakner László szürnaturalista irányzatához és az általuk kidolgozott eszköztár felhasználásával (tárgyi zsúfoltság, visszakapart és cuppantott felületek) sajátos hangvételű képeket festett. Ezeket néhány évvel később, műgyanta felhasználásával készült sokkoló, groteszk, harsány színű objektjek követték, melyek a magyar pop-art legradikálisabb darabjai voltak. E radikalizmus vezette az environmentális, konceptuális munkákhoz (a Iparterv II. kiállítás emblematikus műve egy vattába és gézbe csavart, hipermangánt vérző, emberméretű jégtömb volt). 1970-ben rövid Olaszországi tartózkodás után Franciaországba emigrált, és csak 1991-ben tért vissza Magyarországra. A hetvenes-nyolcvanas években festett- és plasztikusan formált elemekből nagyméretű, installációszerű, narratív műveket alkotott. Az elmúlt években a plan-air festészet és az impresszionizmus múlt századi hagyományaihoz tért vissza, alkotásai gyakran idillikus jeleneteket ábrázolnak, amelyek ironikusan viszonyulnak az életkép műfajának ismert ikonográfiájához.

Keserü Ilona (1933 - )

1967-ben fedezte fel a balatonudvari temető szív alakú sírköveit, s ezek hosszú időre festészetének központi motívumává váltak. 1969 körül művészetében plasztikus alakításhoz felhasználta a vászondomborítás és textilapplikációkat. 1971-től sokszorosított grafikákat készített, amelyeken a sírkőmotívum jellegzetes hullámvonallá alakított formáját variálta. A nyolcvanas évek második felében készült művein feltűnnek korábbi alkotói korszakainak motívumai: a kalligrafikus gesztusok, a vászondomborítások majd a képeket fokozatosan elborították a geometrikus mustrákba rendezett szivárványszínek. Legújabb alkotásain egymás mellett élnek az időben egymástól távol eső formák, színek és mozdulatok.

Nádler István (1938 - )

Az ötvenes évek végén részt vett a Zuglói Kör munkájában, a francia lírai absztrakció organikus világa hatott ekkor festészetére. A hatvanas évek közepén Bartók zenéjén keresztül jutott közelebb a népművészet formavilágához, az avar és szirom motívumokhoz, s homogén éles színmezőkből építette fel a hard edge stílushoz közel álló képeit. Az Iparterv kiállításokon a geometrikus új absztrakció vonalát képviselte Bak Imrével együtt. A hetvenes években Steve Reich minimál-zenéje nyomán fedezte fel a spontán festés, a szabad komponálás nagy lehetőségét. Művészetében Malevics szuprematizmusa is fontos szerepet töltött be a nyolcvanas években: Malevics kereszt-motívumávát átértékelve és átformálva a beleillesztette lírai, gesztusfestészetébe. 1987-ben Görögországba utazott, a krétai knosszoszi palota-labirintus falain megjelenő kettős bárd ábrázolások motívumát több képén is alkalmazta.

Hencze Tamás (1938 - )

Színes és szürke gesztusfestészettel kezdődött festői munkássága. A hatvanas évek második felére megtalálta a számára legjelentősebb képtípust - négyzetháló elrendezésben elmosódott szélű foltokat, oválisokat vitt fel a vászonra szórópisztollyal, gumihengerrel. Az egymásba mosódó - "pöttyös" - motívumritmus vibráló, rezgő hatást keltett. A hetvenes évek első felében a vízszintes-függőleges sávok viszonya foglalkoztatta, az egymás fölött elhelyezett vízszintes szürke, szürkéskék sávrendszert elmosódó kontúrú, színes függőlegesekkel ütköztette. A nyolcvanas években szaggatott, tépett szélű, roncsolt vonalú kalligrafikus motívumok tüntek fel képein: a primer gesztust csak vázlatnak, kiindulópontnak használta, a kimerevített ideogrammák, mint „megfagyott” gesztusok jelentek meg festményein
.
Baranyai András (1938 - )

1957-től készít kezeket ábrázoló rajzokat, 1969-ben a II. Iparterv kiállításon tondó alakú, merész kivágatú kézrészleteket ábrázoló litográfiákat mutatott be. A hetvenes évek elején a litográfiát új technika, a fotó váltotta fel, s vegyszerrel manipulált vagy színezett önarcképeket alkotott. Ezek az önportrék nem a művész karakterét és személyiségét bemutató alkotások voltak, hanem a húszadik századi életérzést, a személytelenséget demonstrálták. Gyakran besatírozva elfedte az arcot, máskor egymásra nagyította, illetve valaki portréja mögé rejtette az önarcképét. A rejtőzködő önarcképei közé tartoznak alvóképei is. Műveit lágy tónusok, sejtelmesség és az időtlenség jellemzi.

Jovánovics György (1939 - )

Korai fő műve, a Részlet a Nagy Gillesből (1967) a történelem, az emlékezet és a mítosz különös elegye. Egyrészt emlékezés Jean-Antoine Watteau-ra, a francia rokokó nagymesterére, másrészt heroikusan ironikus attitűd, adekvát a szobor születésének, helyének és idejének világával. Életnagyságúnál nagyobb a gipszöntvényből és gipszlenyomatokból készítette 1968-ban az „Ember” című plasztikáját, amely a minimal art és a pop-art sajátos ötvözete volt. A nyolcvanas évektől az architektúra leglényegesebb struktúráiból szerkeszti térbe helyezett objektjeit. Szobrászata szándékoltan ellentmondásos: már a kezdetektől egy nézőpontra épülő plasztikákat készített, amivel tagadta a körplsztika körüljárhatóságát. Emellett az arte povera elv szellemében minden eszközt „tökéletlenebbel" helyettesített (márványt gipsszel, három dimenziót két dimenzióval stb.).


Szólj hozzá!

Be kell jelentkezned, ha megjegyzést szeretnéd írni. Ha még nincs fiókod, regisztrálj most!
Értékelésed: 0
nincs értékelés